20. fejezet

 

*Napokkal később*
Reggel kissé kómásan ébredtem. Gyengének éreztem magam és sebezhetőnek. Biztos csak a munka miatt van. Gondoltam magamba és lebotorkáltam a lépcsőn.
-Francba.-mondtam amikor észre vettem,hogy tegnap nyitva hagytam a bejárati ajtót. Remélem senki nem vitt el semmit. Mindent leellenőriztem. Semmi nem tűnt el. Az udvart csak az ablakból néztem meg, de láthatólag semmi vagy senki nem tartózkodott kint. Lenyugodva és normális szívveréssel sétáltam be a konyhába és készítettem magamnak gabona pelyhet. Leültem az asztalhoz és elkezdtem enni.
Niall halkan, mint egy bérgyilkos nyitott be a konyhába.
-Jó reggelt.-suttogta kómás arccal és megpuszilta a fejemet. Kezét a vállamra helyezte és egy ideig csak nézett ki a fejéből. Olyan tökéletes. Az arca, a haja, a mosolya.
-Délután jövök vissza.-mondta Niall és magához húzott. Megcsókolt. Visszacsókoltam.
-Ugye nem maradsz sokáig?
-Sietek haza.
-Akkor jó.-mosolyodok el
-Vigyázz magadra.-mondta s elment.
A reggelit befejeztem így leültem a nappaliba. Gondolkozni kezdtem. Talán abba kéne hagyni a sulit. Alig van rá időm ráadásul még a munkám is itt van nekem. Nem mellesleg van egy barátom, akire sajnos alig jut időm.
A szobára csend honolt. Nem a szokványos. Baljós. A libabőröm is libabőrös lett. Valakinek a tekintetét éreztem magamon. Szinte égette a hátamat tekintete. De nem tudtam ki lehet az.
-Elisabeth.-hallom a hátam mögül a rekedtes hangot. A szívem majd kiugrott a helyéről. Felsikoltottam. Hátra fordultam és szemem apámon állapodott meg. Pupilláim tágra nyíltak és a könnyeim fojtogatni kezdtek. Hogy kerül ide? Megszökött a börtönből? Mint valami pszichopata vadállat vizslatott engem tágra nyílt szemekkel.
-Mit keresel itt?-kérdezem félve és a falhoz húzódtam.
-Még is hogy képzelted,hogy össze állsz azzal az idiótával? Te utolsó riherongy! Semmire kellő kurva!-vágta a fejemhez.
-Ne nevezd Niall-t idiótának!-sziszegtem és -ki tudja honnan jött bátorságom miatt- neki rontottam ám apám ellökött magától, egyenesen a falnak. Fejemet beleütöttem a kemény beton falba ami nagyot koppant. Apa felém jött és a falnak szorított. Szememet becsuktam és hagytam,hogy testem átjárja a félelem. Bennem volt a tudat; lehet ezt nem élem túl. Apa erősebb lett mintha valaha. Nem csoda. A börtönbe bizonyára rengeteg sok fizikai munkát végzett. Nem tudom mi rosszat csináltam. Boldog akartam lenni valaki mellett akit szeretek és Ő is szeret engem.
-Hogy voltam képes felnevelni egy ilyen lányt? Rég meg kellett volna meg kellett volna ezt tennem. Ezt tanítottam neked?! EZT???!!!-ordította el magát és kezét ökölbe szorította. Az arcomba húzott egyet. A vér csak úgy ömlött a számból. Felszisszentem. Apa a falba ütött egyet és mélyen s szemembe nézett. Szemébe nem volt más puszta harag. Remegtem. A lábaim felmondták a szolgálatot és össze rogytam. Apa egyenesen a hasamba húzott egyet majd még egyszer arcon csapott. A földön feküdtem és reméltem,hogy nem kaptam belső vérzést.
-Apa...-suttogtam erőtlenül.-Sajnálom.-motyogtam de hang alig jött ki a számon. Apa arca meg enyhült ám szemei még így is szikrát szórtak
-Csalódtam benned...-mondta és elsétált a házból. Becsapta maga mögött az ajtót.
Könnyeim zápor szerűen potyogtak s hullottak le a véres padlóra. A kanapéhoz kúsztam és felhúztam magam. Alig álltam a lábaimon. Arcomhoz nyúltam,hogy letöröljem a könnyeket de nem csak a könnyeket hanem a vért is letöröltem arcomról. Könnyes szemmel néztem a kezemet ami immár tiszta vér volt.
Erőt vettem magamon és a lépcső felé indultam. Nyöszörögtem a fájdalomtól és már csak húztam magam a korláton,hogy felérhessek a fürdőbe. Lábam az ajtó előtt megbicsaklott és majdnem elestem, de a kilincsbe kapaszkodva állva tudtam maradni. Be bicegtem a fürdőbe és a kulcsra zártam az ajtót. Leültem a kád szélére és a kezemet néztem. Fejemet elfordítottam így a tükörben is láthattam az arcomat. Kék-zöld foltok mindenhol. Ismét újra élem azt amit pár hónapja.
Nem sokkal ezután halk lépteket hallottam a lépcsőről. Összerezzentem és a sarokba húzódtam. Apa vissza jött volna értem? Csak Niall-t ne lássa meg,kérlek.
-El...-hallottam egy lágy hangot az ajtó mögül.-Kicsim.-hallottam bársonyos hangját amint elhalad a fürdő előtt. Nem tudja,hogy bent vagyok.-Merre vagy?-hallom hangját a mellettem lévő szobából.-Itt vagy?-kérdezte és elkezdte rázni a kilincset.-Nyisd ki az ajtót!-mondta erélyesebben.-El?-kérdezi lágyabban.-El, nyisd ki azt a kurva ajtót!-kiáltotta és belevert egyet az ajtóba. Össze húztam magam a földön. Mindenem rettenetesen fájt. De nem akartam,hogy Niall így lásson.
-N...Niall...-mondtam és hasamhoz nyúltam.-mhenj...innen.-suttogtam erőtlenül.
-Engedj be!-kiáltotta és hallottam hangját,hogy könnyei eleredtek.
-Mehenj már innen!-üvöltöttem és arcomat kezembe temetem.
-Most betöröm az ajtót. Vigyázz!-mondta Én pedig becsuktam szemem és az egyik törölközőt magamra húztam. Nem akartam,hogy úgy lásson. A végén még megijedne és a kórházba vinne amit apám biztos megtudna.
Egy hatalmas puffanással az ajtó a földre zuhant és Niall jelent meg a küszöb előtt. Egy könnycsepp csúszott ki szeméből és hozzám futott. Levette rólam a törölközőt és a szemembe nézett.
-Mi történt?-kérdezte és mutató ujját lágyan az egyik kezemre lévő sebre tette.-Sajnálom. Az Én hibám. Nem kellett volna egyedül hagynom itthon. Sajnálom én...-mondta de Én nem akartam tovább hallgatni ahogy magát okolja a semmiért. Megcsókoltam. -Ne haragudj.-mondta és könnyei immár patakokban folytak le arcán mélykék szemeiből. Oh azokból a gyönyörű íriszekből amelyek bármikor rabul ejtettek.
-Nem a Te hibád.-mondtam és végig simítottam arcán majd Ő elkapta a kezem és arcához szorította.
-Mi történt?-kérdezte és mélyen a szemembe nézett
-Miután reggel elmentél a stúdióba...-kezdtem halkan.-apa valahogy bejutott a házba.
Rám nézett. Szeméből nem tudtam kivenni mást csak haragot és düht. Nyers haragot ami akármelyik pillanatban lángra lobbanhat. Ezelőtt még sohasem láttam ilyennek. Megijesztett...
Niall hirtelen felkelt és belevert egyet a csempébe amelynek néhány darabja a földön tört darabokra.
-Niall...-zokogtam és felnéztem rá. Rám vetette izzó tekintetét amely immár szikrákat szórt. Mérges volt. De nem rám. Hanem apára.

To Be Continued...