3. fejezet

 

*1 hét múlva*
-De nem vehetik tőlem el a házat!-kiabáltam sírva. A férfi rám se hederítve tovább csomagolta be a cuccaimat és a betelt bőröndöket automatikusan az utcára rakta.
-Sajnálom hölgyem,de Én figyelmeztettem. Sajnálom. Nem tehetek semmit.-mondta az pali és felállt.-Holnap vissza nézek,de addigra ne legyen itt.-mondta és kiment. Hátamat a falnak döntöttem és kétségbeesetten a hajamba túrtam.
-Ezt nem hiszem.-suttogtam és leguggoltam a földre. Körülöttem kezd minden össze omlani. Amit az elmúlt x évben felépíttem most a szemem láttára hullik szét. A családom, a barátiam, a ház amiben eddig éltem. Minden. Erőt vettem magamon és felálltam. Belenéztem az előttem lévő tükröbe,de nem láttam magam. Egy kétségbeesett lánnyal találtam szembe magam. Elszörnyűdve néztem saját tükörképem. Beletúrtam a vállam mögé hulló hajamba és felsóhajtottam. Hogy történhetett ez?
Két bátortalan lépéssel az ajtóhoz sétálam és kimentem az utcára. Fagyos tél fújt. Nem csoda. December vége felé jártunk. A hó sűrű pelyhekben hullott le az nemrég felszórt útra. Minden olyan csöndes volt és elhagyatott pedig tudtam,semmi sincs rendben. Mély levegőt vettem és elindultam a közeli élelmiszer boltba,hogy vegyek valamit. A hópelyhek belepték a hajam miközben az utcán sétáltam.
-Héj!-mondta és valaki mellém ugrott.-Szia!-ekkor vettem észre,hogy Niall az.
-Hali!-köszöntem vissza és tekintetem a földre vezettem
-Baj van?-kérdezte és rám nézett
-Semmi.-motyogtam
-Az igazat.-mondta és megfogta a kezem. Megállított és szembe fordított magával,hogy feltudja venni a szemkontaktust.
-Elvették a házat.-mondtam
-Sajnálom.-mondta. Őszintének tűnt. Hittem neki. Évek óta először hiszek emberben. Hű!-Te figyelj...
-Hm?-kérdeztem a kezemet rágcsálva
-Mi lenne ha hozzám költöznél?
-Köszönöm a lehetőséget,de nem fogadhatom el.-mondtam mire Niall zavartan beletúrt a hajába.
-M...Miért nem?
-A barátnőd biztos nem venné jó néven,ha egy olyan lány,mint Én nálad élősködnél.-mondtam és nyeltem egy nagyot.
-Először is...nem élősködnél a második pedig...nincs barátnőm.-mondta és hangja gyengének és sebezhetőnek hangzott.
-Sajnálom.-mondtam lesütött szemmel. Az arcom lángolt és nem hallottam semmit a fülemben lüktető vértől.
-Szóval? Hova akarsz menni?
-Igazság szerint még nincs hová mennem.-mondtam és kínosan elmosolyodtam.
-Akkor miért nem költözöl hozzám?
-Biztos vagy Te ebben?
-Csak ha te is az vagy.
-Én nem vagyok.-nevettem el magam. Ekkor majdnem elcsúsztam az úton lévő jégtől de Niall elkapta a derekam. Hálásan néztem rá és elvörösödött a fejem.-Köszi.-hebegtem és tovább sétáltunk.
-Mikorra kell véglegesen elköltöznöd?
-Holnapra.-mondtam és elnevettem magam. Niall is elkezdett nevetni.
-Figyelj...nincs hová menned. Családod nincsen és barátid se ha jól tudom. Mégis hová akarsz menni? Az utcára nem kerülhetsz.-mondta Niall már komolyan
-Igenis vannak barátaim.-mondtam felháborodva
-Tényleg?-kérdezte Niall keresztbe tett kézzel.
-Igen.-mondtam határozottan mire Niall felvont szemöldökkel nézett rám.-Na jó nincsenek.-vallottam be végül magamnak
-Akkor mire vársz még?
-Bizonytalan vagyok.-motyogtam