•You'll be my Superman•: 1. fejezet

2013. április 4., csütörtök

1. fejezet



-Mi az,hogy hármas lett a matek dolgozatod?-ordibálta
-Csak egy röpdolgozat volt.-motyogtam magam elé. Kár volt.
-Csak?-kérdezte hitetlenül.-Csak??!-ordibálta és megragadta a nadrágszíját. Össze szorítottam a fogaim és tűrtem a fájdalmat. Kettőt rácsapott a vádlimra majd a karomra is néhányat,majd amikor befejezte bement a konyhába. Könnyes szemmel néztem utána.-Hol van a vacsora?-kiáltotta
-A tűz helyen.-feleltem félve. Morgott valamit és –gondolom- elkezdett enni. Én lassan felsétáltam a szobámba és lefeküdtem az ágyba. A könnyeim egyre jobban potyogtak. Belefáradtam már. Mindenbe. Napok óta nem eszek,mert apám nem ad enni…Egyre rosszabbul vagyok.
-Elmegyek innen.-jelentettem ki suttogva. Felkaptam a kabátom és a telefonom,majd csendben kimentem a szobámból, onnan le a földszintre. Apu a nappaliban tévézett. Lábujjhegyen az ajtóhoz osontam és kislisszoltam rajta. Hűvös hideg szél fújt ráadásul a hó is esni kezdett. Elindultam az utcákon. Este volt már. A lámpák gyér fénye világította meg az utcát. Sehol-senki. Már 2 órája távol voltam és elfáradtam. Pénzem nem volt Hotel szobára így leültem az egyik padra és vártam. A kabátomat össze húztam magamon és kezem a zsebembe csúsztattam.
-Nincs egy kicsit hideg?-kérdezte egy alak mosolyogva. Nem láttam semmit csak két kék szempárt ami éppen engem fürkész. Nem tudtam megszólalni a hidegtől se és mert nem tudtam erre mit is mondhatnék. A fiú közelebb lépett így jobban láttam.  Magas volt, szőke hajjal és tenger kék szemekkel.-Mit csinálsz Te itt ilyen későn?-kérdezte és leült mellém. Nem néztem rá. Végig az ölemet néztem.
-Semmit.-motyogtam
-Nincs hová menned?-kérdezte komolyan
-Nincs.-vallottam be végül
-Niall Horan.-mutatkozott be és felém nyújtotta a kezét.
-Elisabeth.-mutakoztam be és kinyújtottam a kezem felé,de rájöttem,hogy ez rossz ötlet volt. Kiszúrta a zöld foltot a kezemen.
-Ez mi?-kérdezte és megfogta a kezem.
-S…semmi.-dadogtam és elhúztam a kezem.
-Oké…Tudom,hogy most látsz először,de ezzel orvoshoz kell menned.-mondta és rám nézett
-Nem olyan súlyos.-vontam meg a vállam
-Nézz ide.-mondta és rám nézett. Felé fordultam és belenéztem a szemébe,amikbe azonnal elvesztem. Hirtelen Niall elkapta a fejét. Próbáltam kitalálni,hogy hova néz,de nem láttam semmit.-Jön valaki.-suttogta
-Az apám az.-suttogtam és teljesen össze zuhantam.
-Mi?-kérdezte Niall,de ekkor már késő volt. Apám ide ért és elkezdett üvöltözni.
-Mégis mit képzelsz? Kis taknyos! Azt hitted nem veszem észre,hogy elmész?-ordította
-Csak kijöttem sétálni.-motyogtam. Ismételten. Kár volt.
-Persze! Indíts haza! Majd ott számolunk.-mondta és megragadta a vállam s felrántott a padról.
-Mégis mit csinál?-vonta kérdőre Niall és felállt.
-Haza viszem a lányom? Mégis minek látszik?
-Úgy bánik vele,mint egy kutyával pedig nem ezt érdemelné.
-Niall ne..-suttogtam magam elé és szemembe könny szökött. Nem akartam belekeverni.
-Hogyan?-kérdezte apa nyugodt hangon.-Ne Te adjál nekem tanácsokat taknyos! Jobb lenne ha hazahúznál kisfiam!
Niall elröhögte magát és maga mellé húzott.
-Hívom a rendőrségt.-mondta és elővette a telefonját.
-Mégis miért?-kérdezte apa gúnyos mosolyra húzva a száját
-Ember bántalmazás.-mondta nyugodt hangon és tárcsázott.

4 megjegyzés: